A NÉPI GONDOLAT A 20. SZÁZADBAN

Leírás

A népi gondolat a 20. században című kötet egyedülálló vállalkozás, hiszen az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóintézetében megtartott konferencia anyagaiból készült egyedülálló szövegegyüttes történetileg, ám a jelenkorra kihatóan is vizsgálja meg azt a kérdést, hogyan jött létre Magyarországon a népi gondolat és mozgalom, valamint különféle határhelyzetekben, más csoportokkal összefüggésben milyen elemei voltak ennek az eszmeáramlatnak, illetve a gyakorlatban hogyan működött a népiek befolyása a politikában.A kezdetben az ország lakosságának nagy részét kitevő parasztság szociális jogai biztosításának követelése után az a nagyívű szellemi vállalkozás következett, amelynek során a népiek arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarország szellemi megújulását csakis erre a népességre lehet és szükséges alapozni. A népi mozgalom természetesen megteremtette a maga bal- és jobboldali világát, és ebben voltak ma már kevésbé vállalható radikálisok is, ám mégis nagyon sok olyan problémát tudatosítottak az idők folyamán, amelyeket mások nem tartottak lényegesnek még megemlíteni sem, ám amelyek felvetése és megoldása nélkül a mai modern Magyarország sem képzelhető el.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,95  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FÉLÚTON

raktáron

10,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAYLA CZAGA

Kiadó

PRAE KIADÓ

ISTEN HOZOTT AZ ELMÉMBEN I-II. (MY WORDS)

raktáron

22,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ERDÉSZ RÓBERT

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

TARTALÉK

raktáron

20,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARRY HERCEG

Kiadó

CORVINA KIADÓ

VALÓSÁGWORKSHOP

raktáron

10,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARGA ÉVA SÁRA

Kiadó

UNDERGROUND KIADÓ ÉS TERJESZT? KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A NÉPI GONDOLAT A 20. SZÁZADBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5