A trianoni békeszerződés aláírásának centenáriuma alkalmából került sor 2020 őszén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Trianon és a történetírás, valamint a Társadalomtudomány, politikai gondolkodás és ideológia a két világháború közötti Magyarországon című tudományos tanácskozásra. Az előbbi konferencia arra kereste a választ, hogy a vesztes háború, majd a békeszerződés és annak nyomán a terület- és lakosságveszteség milyen módon gyakorolt hatást a történetírásra és az ahhoz kapcsolódó intézményrendszerre a párizsi békekonferenciától egészen a Kádár-korig. Az utóbbi tanácskozás középpontjában a két világháború közötti, tág értelemben vett politikai gondolkodás állt. Jelen kötetben az e két konferencián elhangzott előadások tanulmánnyá formált változataiból közlünk válogatást. Könyvünk három nagy fejezetre bomlik: az első lényegében a történetírással foglalkozik, részben eszmetörténeti és historiográfiai, részben intézménytörténeti oldalról; a második a politikai gondolkodás különféle aspektusait tárgyalja; végül a harmadik rész középpontjában írói életutak és korszakreprezentáns művek politikai-társadalmi vonatkozásai állnak.
TÜNDÉRALKU
10,31 € ÁFA-t tartalmazza
SZERESD MEG ÖNMAGAD!
13,66 € ÁFA-t tartalmazza
TRIANON UTÁN
Leírás
Kategóriák: POLITIKA, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,88 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
PEER GYNT – KÚNOS LÁSZLÓ ÉS RAKOVSZKY ZSUZSA FORDÍTÁSA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
6,96 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TRIANON UTÁN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.