A HALAKNAK NINCS LÁBUK
A HALAKNAK NINCS LÁBUK 14,44 € ÁFA-t tartalmazza
Back to products
ZSUGABUBUS
ZSUGABUBUS 13,90 € ÁFA-t tartalmazza

ZSIDÓ GENGSZTEREK AMERIKÁBAN

Leírás

A 20. század elején New York volt a nagy bevándorlási kapu Amerikába. Az Óvilágból érkező emberek etnikumok szerint telepedtek le, volt ír negyed, olasz negyed, lengyel negyed és zsidó negyed is. Nagy szegénységben éltek, és keményen dolgoztak, de néhányan közülük megpróbálkoztak a könnyebbik, bár véresebb úttal: gengszterek lettek. Az ír és olasz bandák rendszeresen fosztogatták a zsidó szűcsök, szabók, kereskedők, kocsmárosok boltjait és műhelyeit – mindaddig, amíg meg nem jelentek New York utcáin a zsidó gengszterek is.Kétezer év óta ők voltak az első olyan fiúk (és lányok), akik fegyvert fogtak a családjuk, a közösségük és saját maguk védelmében. A környezet nem győzött csodálkozni: azt hitték, a zsidók hajlott hátú, mindent eltűrő nép, akiknek nagy ugyan a tudásuk, de önvédelmi képességük nincs. Tévedtek. Olyannyira, hogy néhány évtized alatt az önmagukat zsidónak nevező gengsztercsoportok átvették az uralmat a New York-i alvilág fölött, sőt, rövidesen Chicagóban, Los Angelesben és Las Vegasban is ők diktáltak. Kik voltak ezek a zsidó pisztolyhősök, rablók, szeszcsempészek, zsarolók, kemény öklű szegénylegények és zseniális szervezők, akik még Al Caponénak is parancsoltak? Miért tették hát le egy idő után a revolvert?Mi volt a titkuk?

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,68 € ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RENDSZEREZŐ KÉMIA GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK – MEGOLDÁSOKKAL

raktáron

14,67 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-3158

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

A POLGÁRMESTER ÚR

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOLNAI LAJOS

Kiadó

REAKCIÓ KIADÓ KFT.

NE MARASZTALJ – NE ÉRINTS ÚJ KÖZTÁRSASÁG 3.

raktáron

15,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAFI, TAHEREH

Kiadó

GABO KIADÓ

MINDENT A VIKINGEKRŐL

raktáron

19,46 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MILLÁN, BLANCA

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ZSIDÓ GENGSZTEREK AMERIKÁBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5