SZERETÜNK TÉGED!

Leírás

Anya, apa és Pocak egy család. Pocak öt éves, amikor a szülei elmondják neki, hogy elválnak. A kisfiúból csak úgy záporoznak a kérdések: Engem még szerettek? Én csináltam valamit rosszul? Ki fogtok békülni?…Egy házasság sosem vágható el teljesen a válással, ugyanis a korábbi közös emlékek továbbra is összekötik, az elvált felekkel maradnak, főként, ha gyerekük is született.„Ha a szülők érzelmileg hitelesek, nem akarnak mást mutatni, mást mondani, mint ami van, és az adott élethelyzetben próbálnak becsülettel boldogulni, akkor még egy veszteségekkel teli családtörténet is erőforrássá válhat. Elvált szülők gyermekeivel dolgozva teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy önmagában nem attól lesz problémás, nehéz sorsú egy gyermek, ha csak egy szülő neveli, vagy két szülő felváltva, hanem attól, ha pusztító indulatokkal terhelt a környezet, és érzelmileg labilis a szülő. Egy gyermek fel tudja dolgozni az alkalmankénti dühöt, konfliktust – sérülést az okoz számára, ha a szülők megnyilvánulásai túlnyomórészt negatívak, és a családi légkör mérgezett.”dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató, e könyv előszavának szerzőjeEz a könyv abban segít, hogy hétköznapi meséken keresztül enged betekintést egy épp átalakulóban lévő család életébe.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,20 € ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BORIBON ÉS AZ ÁLLATOK – BABAKÖNYV

raktáron

7,52 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARÉK VERONIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

A MÉZESKALÁCS KÁVÉZÓ – ÉLDEKORÁLT

raktáron

18,17 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FAULKNER, ANITA

Kiadó

PIONEER BOOKS

LACHÁZI ILLETŐSÉGŰ HÍRESSÉGEK

raktáron

12,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. BABÓS LAJOS

Kiadó

BABÓSGEN KÖNYVKIADÓ

AZ ANGELIKA KULCSAI

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HUTVÁGNER ÉVA

Kiadó

POZSONYI PAGONY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZERETÜNK TÉGED!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5