ENGEDETLEN HŐSÖK

Leírás

1941 nyarán, az észak-afrikai Nyugati-sivatagban vívott háború tetőfokán egy unatkozó és különc természetű fiatal tiszt, David Stirling forradalmian újszerű és egyben minden szabálynak fittyet hányó tervvel állt elő: egy kicsi, titokban tevékenykedő egységével, amely óriási felfordulást okozhatna az ellenséges vonalak mögött.Bár az elképzelése heves ellenállásba ütközött, Winston Churchill személyesen engedélyezte Stirlingnek, hogy az egységébe fogadja a legkeményebbb, legokosabb és legkönyörtelenebb katonákat, akiket csak talált. Így született meg a világ leghíresebb és legtitokzatosabb katonai szervezete, az SAS.75 évnek kellett eltelnie, míg az SAS végül úgy döntött, elmeséli hihetetlen történetét, Első ízben nyitotta meg titkos archívumát, teljes hozzáférést adva az elismert történész Ben Macintyre-nek az addig soha nem látott jelentésekhez, feljegyzésekhez, naplókhoz, levelekhez, térképekhez és fényképekhez, sőt arra is engedélyt kapott, hogy korlátozások nélkül készítsen interjúkat az eredeti SAS még életben lévő tagjaival, illetve az őket jól ismerő személyekkel.A szerző és az SAS együttműködésének eredménye ez a könyv: a rettenthetetlenség és a hősiesség – valamint a meggondolatlanság és a tragédiák – lelkesítő története.A könyv alapján a BBC készített nagy sikerű tv-sorozatot, ami Magyarországon is elérhető az HBO Max-on.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,45  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NEM SZENTÍRÁS – BESZÉLGETÉSEK BIBLIAI TÖRTÉNETEK KAPCSÁN

raktáron

13,60  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FELDMÁR ANDRÁS-TÓTH LÁSZLÓ

Kiadó

HVG KÖNYVEK

NAGY KRISZTA – EDDIG C. ÉLETMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK KATALÓGUSA –

raktáron

7,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY KRISZTA X-T

Kiadó

WAX KHT.

VALÓS RÉMÁLMOK 2. – A VÉGTELEN KÖR

raktáron

11,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MASON, MENDI

Kiadó

PITYPANG KIADÓ

HÉTKÖZNAPI SZÖVEGÉRTÉS 1. (MS-1671)

raktáron

6,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÖLDVÁRI ERIKA

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ENGEDETLEN HŐSÖK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5