CSERHALMI – NEM LEHET MINDEN NAP MEGHALNI

Leírás

Cserhalmi György több mint kétszáz filmszerepet és több mint kétszáz színpadi szerepet játszott el – hatalmas életmű, amely szerencsére még nem zárult le. És a több mint ötven év alatt annyi történet halmozódott az alakítások mellett és mögött, hogy úgy gondoltam, ezeket érdemes közkinccsé tenni; fölé emelni a társasági sztorizásoknak.Miniportrék, anekdoták, vidámak és szomorúak sorjáznak tehát ebben a könyvben, olyan emberekről, akiknek a többsége már a színház- és filmtörténet része, a kulturális közelmúltunk, értéktárunk meghatározó eleme; olyanok, akiket nem szabad elfelejteni, mert nélkülük érthetetlen és értelmezhetetlen az a kulturális közeg, amelyben ma élünk.És kirajzolódik egy monumentális pálya jó néhány tapasztalata, és mögötte remélhetőleg egy szakma, a színészet ethosza is. „Nagy színész”, „népszerű színész”, „főszereplő színész” – gyakran felbukkanó jelzős kapcsolatok ezek Cserhalmi pályájával kapcsolatban, és igazak is, csak éppen nem sokat árulnak el arról, ami mögöttük van; mi erről is sokat beszélgettünk, a „melóról”, a családról, a színészi „trükkökről”. Csáki JuditCserhalmi György 1948-ban született Budapesten, jelenleg Kékkúton él. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Többek között a Nemzeti Színház és a Radnóti Színház tagja, a Katona József Színház alapító tagja volt. A magyar filmművészet megkerülhetetlen és legendás alakja, aki olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Makk Károly, Szabó István vagy Tarr Béla.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,84  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TURUL ÉS DÍNÓ

raktáron

9,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁN ZSÓFIA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

TÖRTÉNELEM MUNKAFÜZET 5. – INTERAKTÍV 3D ANIMÁCIÓKKAL

raktáron

7,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2860U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

SOKSZÍNŰ MATEMATIKA 1. MÁSODIK FÉLÉV (MUNKATANKÖNYV)

raktáron

6,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1712U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

EGY VILÁGRASZÓLÓ TÖRTÉNET – AZ 1956-OS MAGYAR MENEKÜLTVÁLSÁG KÉZIKÖNYVE

raktáron

13,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KECSKÉS D. GUSZTÁV[SZERK.]-SCHEIBNER TAM

Kiadó

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT TÖRTÉN

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSERHALMI – NEM LEHET MINDEN NAP MEGHALNI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5