UTAZÁS A LELKED KÖRÜL – PSZICHOLÓGIAI ISMERETEK 7 ÉVES KORTÓL

Leírás

„Hahó, hát újra itt vagyunk! A lélekmanók visszatérnek – remélem, hiányoztunk! Legalább egy icipicit? Megbeszéltük egymás közt, hogy van még néhány titok, amiből igazán nem hagyhatunk ki benneteket, főleg azok után, hogy ilyen lelkesen olvastatok rólunk. Mert például itt van a Porondmester, na, róla végképp tudnotok kell! És persze akkor már muszáj megismernetek az Összekapcsoldát is, meg az Emlékek óceánját, és olyan csodás lenne, ha ti is kipróbálhatnátok az utazást a Belső béke felhőjén, meg a Tükröm-tükröm léghajón…Mehetünk?”Barcs Kriszta Így működik a lelked című gyerekeknek írt pszichológiai ismeretterjesztő könyve óriási sikert aratott az ifjú olvasók, szüleik és a szakmai közönség körében is. Sok ezren szerették meg a lélekmanókat, a gondolatsárkányokat és a többi társukat, akiknek a segítségével a bonyolult lelki folyamatok is érthetővé váltak, a nehéz érzések pedig megszelídíthetőkké. Szerencsére a szerzőnek bőven maradt még mesélni valója, így a folytatásban lelkünk újabb titkai tárulnak fel, amelyekről élvezetes beszélgetéseket folytathat az egész család. Barcs Kriszta játékos, szellemes szövegeit László Zsuzsi gyönyörű illusztrációi helyezik méltó keretbe.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,00  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ABIGAIL ÉS TABITA – ZŰR AZ ŰRBEN

raktáron

7,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROOKS, MOLLY

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

DIOR – DIVATIKONOK III.

raktáron

14,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOMER, KAREN

Kiadó

HELIKON KIADÓ

A SZEX HIHETETLEN TÖRTÉNETE

raktáron

19,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRENOT, PHILIPPE

Kiadó

GABO KIADÓ

EGY FRANCIA NEMESEMBER KALANDJAI

raktáron

10,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEYMAN, STANLEY J.

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„UTAZÁS A LELKED KÖRÜL – PSZICHOLÓGIAI ISMERETEK 7 ÉVES KORTÓL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5