HOGY LEGYÜNK JÓK?

Leírás

"Azt hiszem, az lenne itt a trükk, hogy az ember el tudja hessegetni az önvád érzését. Ez a lényeg. Örökre persze nem tudjuk elhessegetni, mert mindig elkövetünk olyan hibákat, amelyek miatt önvád mardossa az embert, de a legjobbak közülünk képesek elevickélni a hatvanas vagy hetvenes éveikig, és csak akkor adják be a derekukat. Én harminchét évig bírtam…"Katie Carr jó ember – legalábbis mindig ezt hitte magáról. Elvégre hű feleség, derék családanya s amellett orvos… Ám egyszer csak megcsalja a férjét, aztán közli vele, hogy válni akar. Nem az új szerelem miatt – ha az szerelem egyáltalán -, hanem mert nem bírja tovább férje állandó cinizmusát, mert a húsz év házasság szép lassan felmorzsolta kapcsolatuk meghittségét, s mert… mert kicsúszott a száján.S ekkor váratlan fordulatot vesznek az események. Nemcsak Katie házasságában, hanem a fejében is minden alaposan összezavarodik, amikor megjelenik a képben a DJ JóHír nevű "hitgyógyító". És amikor a férje az ő hatására egy csapásra megváltozik – az addig mindennel elégedetlenkedő, morcos David most mindenkit meg akar érteni, mindenkit szeretni próbál, sőt…Hát igen, ami ezután következik, az már végképp túlzás egy olyan ember számára is, aki egyébként büszke rá, hogy legjobb tudása szerint segít másokon, és a gyerekeit is e szerint próbálja nevelni.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,30  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LENGEMESÉK 5. – VILKÓ ÚTRA KEL

raktáron

11,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Berg Judit

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

SZÍNEZZ VELÜNK! DINÓK

raktáron

5,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZERK:LENGYEL ORSOLYA[SZERK.]

Kiadó

ROLAND KIADÓ

THE RIVALED CROWN – A RIVÁLIS KORONA – ÉLFESTETT

raktáron

19,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RENEE, HOLLY

Kiadó

VENTUS LIBRO KIADÓ

CSODAVILÁG KREATÍV SZÍNEZŐ 37. – TRÓPUSI HANGULAT

raktáron

3,64  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KID PLUSZ MÉDIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HOGY LEGYÜNK JÓK?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5