VÉGTELEN

Leírás

Virginia Woolf Orlandója igazi klasszikus lett: az évszázadokon és életeken átnyúló szerelem és bodogságkeresés gondolata rabul ejtette az emberek fantáziáját. Szaszkó Gabriella ugyanezt a gondolatot járja körül új megközelítésben. Lehet, hogy egy újabb klasszikust tart a kezében az olvasó?Daniel Pollack negyvenhárom éves zongoraművész, aki hat éve, felesége halála óta nem hagyta el tóparti háza biztonságát – agorafóbiában és szorongásban szenved. Tetőtéri hangszigetelt szobájában komponál, és albumokat készít. Tinédzser fiával, Aaronnal úgy élnek együtt, mint két idegen.Minden megváltozik, amikor Danielt beválogatják egy kísérletbe. Egy új tudományos áttörés bebizonyította, hogy a lélekvándorlás létezik, és kifejlesztettek egy olyan szert, ami lehetővé teszi az utazást korábbi életekbe. Az orvostudomány így kívánja gyógyítani az előző életekből hozott traumákat. Daniel eleinte ellenáll, de mivel szeretne visszatalálni a fiához, végül úgy dönt, részt vesz a kísérletben és az ahhoz kapcsolódó terápiában. Bele is vág az életei közötti utazásokba, melyek során számos megrázó élményt kell újra megtapasztalnia, és sok titokra derül fény.Időközben megjelenik az életében a fia barátnője, Hazel, akivel kapcsolata az első pillanattól kezdve különös, és csak egyre különösebb lesz. Összekeverednek a jelen és a múlt szálai, és kétségessé válik, hogy a kísérlet végül segítségére lesz-e Danielnek, vagy végképp romba dönti az életét.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,12 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

REXI NEM ÁLMOS – ÚTMUTATÓ DÍNÓKNAK A BÉKÉS ELALVÁSHOZ ( NÉZD POP-UP)

raktáron

10,23 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOWLES, PAULA

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

A SZEME A LEGFINOMABB

raktáron

13,85 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KIM, MONIKA

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

CSIBÓ CSIBE ÉS SONCA SÜNI – A FESTŐVÁSZON/AZ ÚSZÓGUMI

raktáron

4,40 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SPÉDER DULAVICS DÓRA

Kiadó

AB-ART KÖNYVKIADÓ

KÉRDEZD GARY VEE-T – GONDOLATOK A VEZETÉSRŐL, KÖZÖSSÉGI MÉDIÁRÓL ÉS ÖNISMERETRŐL

raktáron

15,39 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VAYNERCHUK, GARY

Kiadó

MARKETING AMAZING KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VÉGTELEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5