DEVIL’S CANDY – PANDORA SZERENCSÉJE 4.

Leírás

Túlélni a középiskolai éveket nem csupán a jó jegyekről szól – főleg az ördögök, szörnyek és káosz világában, ahol a leckék maguk is igen erőszakosak. A Hemlock Szíve Akadémia diákjának, Kazu Packlynak rá kell döbbennie: ebben az iskolában még egy vulkánkitörés sem nyűgözné le a tanárokat, úgyhogy egy Pandora nevű lány megalkotásával csillogtatja meg zsenialitását.A Hemlock Szíve Akadémiát egy hangyabokányit megviselte a Kazu és barátai által megvívott metálcsata – különlegesen kapóra jön az iskolai kirándulás, hogy azalatt kijavíthassák a károkat. A túra parádésan sikerül: Tataratus ősi, földalatti világában Hitomi egy hagyományos küklopsz kovácspárbajba keveredik bele, majd szakszerűen sikerül elhagyni a diákok felét (na meg egy komplett igazgatót), végül pedig színre lép egy becsvágyó alakváltó tanuki, aki titokzatos tervei érdekében bárkin kész átgázolni…És ha ez még nem lenne elég, újra előkerül a Skarlát Korona kegyetlen, nagyhatalmú üdvöskéje, Methia úrnő és kísérete is, ezúttal pedig talán még Pandora hihetetlen ereje és rátermettsége is kevésnek bizonyulhat. A kérdés csak az, marad-e még diák, akit a kirándulás végén haza lehet vinni?

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,70  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TESTVÉREK – EGY OLASZ CSALÁD

raktáron

15,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VERSACE, SANTO

Kiadó

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT

PONS NYELVTAN RÖVIDEN ÉS ÉRTHETŐEN – HOLLAND – ÚJ

raktáron

9,74  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KLETT KIADÓ

ANONYMUS MISKOLCI VOLT

raktáron

9,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOLNICS ZOLTÁN-BERTA ELEONÓRA[SZERK.]

Kiadó

PRO ART GALÉRIA

RECEPCIÓS KISASSZONYOK 3.

raktáron

13,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PALOTÁS PETRA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„DEVIL’S CANDY – PANDORA SZERENCSÉJE 4.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5