A NŐI TEST ALAKVÁLTOZATI 1880-1945

Leírás

A második világháborút megelőző hatvanöt év döntő hatással volt a női testkultúrára. A folyamat egyik csúcspontját az 1920-as évek jelentették, amikor a női sziluett teljesen átalakult, és megszületett a mai értelemben vett modern női test. A fűzőviselés évszázados divatja után egyszerre csak láthatóvá vált a láb, sőt a comb is, divatba jött a rövid bubifrizura és a fogyókúra. A nők ismerkedni kezdtek a modern fehérneműk típusaival, és megjelentek a strandokon, ahol szigorú fürdőruha-viseletben ugyan, de már a vízbe is bemerészkedhettek. Népszerűvé vált körükben a sport, ajkukon megjelent a rúzs, a merészebbek körmén pedig vörös körömlakk virított.Czingel Szilvia új könyvében azt vizsgálja, hogy az 1880–1945 közötti időszakban lezajló óriási társadalmi és kulturális változások – mint a két világháború, a nők tömeges munkába állása, a fokozódó iparosodás, a szecesszió vagy épp a jazzkorszak – hogyan hatottak a női testkultúrára. A korszakban a nők egyszerre ütköztek falakba és megengedő gesztusokba, amelynek következtében valódi „testőrület” bontakozott ki. Mindehhez hozzájárultak azok az elementáris hatással bíró női szépségversenyek is, amelyeknek győztesei követendő mintává váltak a fiatal lányok tömegei számára.A női test alakváltozatai megmutatja, hogyan született meg a modern női szépségeszmény, az ideális test, és miképpen alakultak ki azok az elvárások és kihívások, amelyeknek a mai nők is igyekeznek megfelelni.Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, tizennégy évig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve jelent meg a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok – Zsidó vallásnéprajz a Kárpát-medencében és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, melyet a holokauszt alatt, az ausztriai lichtenwörthi táborba deportált magyar nők írtak. A történetet a Gólem Színház színpadra állította, és ma is nagy sikerrel játsszák. Jelenleg storytelling kurzusokat és városi sétákat tart Budapest „intim” hétköznapjairól.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,83  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

UTAZD KÖRBE A VILÁGOT!

raktáron

14,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WOLF, TONY

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

BELIAL – ISTENEK HÁBORÚJA ( AZ IZARA – KRÓNIKÁKBÓL) ÉLFESTETT

raktáron

18,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DIPPEL, JULIA

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

A SUTTOGÓ – NAUTILIA

raktáron

13,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CS. SARNYAI VIVIEN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

ALZHEIMER-KÓR LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

raktáron

9,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLLER, MARY

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A NŐI TEST ALAKVÁLTOZATI 1880-1945” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5