MEGIGÉZVE

Leírás

Clementine Monroe, mondjuk úgy, nincs jó passzban. A volt pasija megcsalta, majd szakított vele. Kirúgták az álommunkahelyéről. És hamarosan a lakását is el fogja veszíteni.Vigaszul nővére és húga siet a segítségére: Clemmie poharába némi alkoholt, az életébe pedig egy kis varázslatot csempésznek. Életre keltik ugyanis gyerekkoruk egyik rituáléját, a szakító bűbájt, amelynek keretében három dolgot kívánnak neki: egy egyéjszakás kalandot, egy munkát, amit szeret csinálni, és egy lelki társat.Mégis mi sülhet el rosszul?Nem sokkal később Clemmie legnagyobb meglepetésére összejön élete első egyéjszakás kalandja, és egy új munka is várja: hat hétig kell vigyáznia korunk egyik leghíresebb és leghelyesebb zenészére, Theo Eliottra. Ráadásul a világ végén, egy gyönyörű tengerparti házban.Azonban hiába hangzik a feladat álomszerűen, ez Clemmie számára valóságos rémálom. Egy öregedőfélben lévő rockzenész lányaként pontosan tudja, mivel jár a sztárok élete, és köszöni, ő nem kér belőle. Az élete már Theo nélkül is maga a megtestesült katasztrófa.Az együtt töltött nyári heteket azonban különös varázslat lengi be, és lassan Theóról is kiderül, hogy talán mégsem az a tipikus rocksztár. Vajon Clemmie meg tud birkózni a múlt árnyaival, és le tud számolni az előítéleteivel? A tét nem kisebb, mint hogy valóra váljon minden kívánsága.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,58 € ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÖKÉS CILINDERBŐL

raktáron

8,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KLINE, ADAM – TAYLOR, BRIAN

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

MY FIRST 100 WORDS – WILD ANIMALS (ANGOL)

raktáron

9,69 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

MONDÓKÁK, DALOK – VIDÁM GYERMEKJÁTÉKOK

raktáron

6,34 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÚZSA KÖNYV BT.

REPEDT KÁLYHÁMON MACSKA ÜL (AZ 1986-OS ÉV)

raktáron

18,17 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SPIRÓ GYÖRGY

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEGIGÉZVE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5