ÉLETMINTÁZATOK

Leírás

Szeretnénk változtatni azon, ami rosszul működik az életünkben, ami ismételten fájdalomhoz, kudarchoz vezet – de… valahogy nem megy. Mintha valami nem engedné. Hiába látjuk, hogy így nem jó, hiába próbáljuk akár máshogy csinálni, mindig valami hasonló sül ki a dologból. (Esetleg a szöges ellentéte – de ha a viszonyítási pont ugyanaz, akkor ez még mindig nem szabadság.) Ha ilyesmit tapasztalunk, gyaníthatjuk: valamilyen séma működik bennünk. A maladaptív sémák olyan önsorsrontó mintázatok, amelyek a korai fejlődés során kezdenek kialakulni, és – ha nem kezdünk velük semmit – egész életünk folyamán ismétlődnek. Boldogtalanságunk mintázatává válnak.Szerencsére a sémákkal lehet mit kezdeni, ám ehhez előbb meg kell értenünk, pontosan miről is van szó, és mi a változtatás útja.•A 2016-ban elhunyt Birtalan Balázs íróként, költőként és terapeutaként is különleges tehetségű és érzékenységű ember volt. Tudományos igényű, ám a laikusok számára is könnyen érthető és élvezetes írásaival igazán közel tudott hozni egy-egy pszichológiai témát az olvasókhoz. A sémákról, a sématerápiáról tőle lehetett először a széles nyilvánosságnak szóló magyar nyelvű írásokat olvasni, amikor még csak külföldi szakirodalom volt elérhető a témában. Ám a 18-ból csupán 10 séma leírását tudta befejezni – munkáját félbeszakította súlyos betegsége és 46 éves korában bekövetkezett halála.Ebben a könyvben a félbemaradt mű végre teljessé válik: Birtalan Balázs társa, Mátai Tamás pszichológus írta meg, fejezte be mindazt, amire Balázsnak már nem maradt ideje. Az eredmény egy végtelenül érdekes és szórakoztató, helyenként szubjektív, ám rendkívül informatív kötet, melynek célja, hogy bevezesse az olvasót a sémák világába, és életszerű példák segítségével rámutasson rejtett működésmódjaira. Abban, hogy az írások sématerápiás szempontból ma is kellően naprakészek legyenek, szakmai lektorként Bálint Andrea kiképző sématerapeuta közreműködött.„Balázstól és Tamástól hallottam először a sématerápiáról. Ültek a badacsonyi teraszon, mögöttük fénylett a Balaton – vagy ők fénylettek együtt a tóval –, és lelkesen magyarázták a sémákat. Boldogok voltak: épp összeérni látszott mindaz, amire annyi éven át vágytak, és amiért oly sokat küzdöttek. Aztán hirtelen minden másképp alakult…Balázs hét éve nincs közöttünk. Hiányzik a bátorsága, tisztánlátása, odaadása, szakmaisága, de legfőképp az embersége. Olyan segítő volt, aki mindennel együtt fogadta el a hozzá segítségért fordulókat, és a legnagyobb alázattal vezette őket a léleklabirintusok útvesztőiben. Pont úgy, ahogy ebben a könyvében is teszi. A teraszon elkezdett beszélgetés itt folytatódik: Balázs mondatait Tamás fejezi be." Dr. Boldizsár Ildikó

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,78  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VARÁZSLAT ÉS VALÓSÁG – TÉNYEK ÉS TANÚK

raktáron

20,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÁBRI ANNA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

FRANCIA FILOZÓFUSOK MAGYARORSZÁGI HATÁSA

raktáron

7,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FRENYÓ ZOLTÁN

Kiadó

KAIROSZ KIADÓ

AZ ECETES SRÁC JEGYZETEI – DURVÁN BŐVÍTETT KIADÁS

raktáron

19,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTUS MARCELL

Kiadó

BOOKLAB

SZÖRNYEK KÖNYVE – AVAGY A KÉPZELET ÁLLATKERTJE

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DELL, CHRISTOPHER

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉLETMINTÁZATOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5