A DOMBOK HALVÁNY KÉPE – KAPSZULA KÖNYVTÁR

Leírás

Kazuo Ishiguro japán származású brit író 1954-ben született Nagaszakiban, oceanográfus édesapja munkája miatt telepedett át a család az Egyesült Királyságba. Az 1989-ben írt Napok romjai című regénye, melyből Anthony Hopkins főszereplésével készült film, tette világhírűvé. Műveit negyvennél is több nyelvre lefordították és számtalan irodalmi díjjal jutalmazták, 2017-ben Nobel-díjat kapott.A dombok halvány képe az író első regénye, ami 1982-ben komoly elismerést hozott a számára. A szűkszavúan elbeszélt, a történelem és a lélek mélységeit feltáró történet két szálon játszódik: a középkorú Ecuko angol vidéki házában, ahol látogatóba érkezett lányával beszélget, valamint a háború utáni Nagaszakiban, ahol összebarátkozik a nála idősebb Szacsikóval, segíti a gyereknevelésben, és férje meg apósa közt őrlődve éli a gyermekvárás mindennapjait.A fojtott légkörű, a szereplők álmaiból, kisszerű és töredékes párbeszédeiből felépülő történetből csak halványan sejlenek fel az árnyak: az erőskezű apa, a szolgai alázatot követelő férj, a nevelés felelőssége elől elmenekülő barátnő, a sérült kislány – mégis, a háború pusztítását túlélt városnegyedek, az emberek körvonalai örökre megmaradnak az olvasóban.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,63  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÓRÓL – SZÓVAL – 150 ÍRÁS HÁROM SZERZŐTŐL A MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ MŰSORÁBÓL

raktáron

10,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EŐRY VILMA – H. TÓTH TIBOR

Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ KFT.

AZ ÖREGHEGY MESÉI

raktáron

9,76  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ESTERHÁZY MIKLÓS

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

VARÁZSCERUZA FRIDOLIN ROSINA WACHTMEISTER

raktáron

3,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P3033-0113

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

NAPI MENÜ – GONDOLATOK, IGÉK, IMÁDSÁGOK

raktáron

4,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUSH, JOHN

Kiadó

KÁLVIN KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A DOMBOK HALVÁNY KÉPE – KAPSZULA KÖNYVTÁR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5