BELÉD ESVE – FALLEN TOO FAR

Leírás

Amikor olyan dolgot akarsz, ami nem lehetne a tiéd…A lány csak tizenkilenc éves.Az új nevelőapjának a lánya.Még mindig naiv és ártatlan, mivel az utóbbi három évben a beteg édesanyjáról gondoskodott.A huszonnégy éves Rush Finlay számára ő az egyetlen, akit nem kaphat meg. A híres apja bűntudatból tömte pénzzel, az anyja elkeseredetten el akarta nyerni a szeretetét, és emellé még elképesztő külsővel is megáldotta a sors. Épp ezért Rushnak senki sem mondott nemet. Eddig,Blaire Wynn édesanyja halála után elhagyta apró alabamai farmját, hogy összeköltözzön az apjával és új feleségével egy fantasztikus tengerparti házban, ami Florida egyik öblében terül el. Blaire nincs felkészülve arra, hogy teljesen megváltozzon az élete, és tudja, hogy sosem fog igazán beilleszkedni ebbe a csillogó világba. Aztán felbukkan a szexi mostohatesó is, akivel egész nyáron egyedül kell maradnia, mivel az apja elutazott Párizsba a feleségével.Rush épp annyira csodás, mint amennyire elkényeztetett. Teljesen elbűvöli a lányt, pedig tudja, hogy csak a bajt hozhatja rá, hiszen a fiú még sosem volt hűséges senkihez. Rush túlhajszolt és súlyos titkokat rejt. Blaire tudja, hogy talán sosem leplezi le ezeket, de ennek ellenére……már túlzottan beleesett.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,73 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

WHEN IT’S REAL – IGAZÁN SZERELEM

raktáron

11,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WATT, ERIN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

AZ OXFORDI ÉVEM – FILMES BORÍTÓVAL

raktáron

15,28 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WHELAN, JULIA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

TÁLTOS-HEGY

raktáron

9,69 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JÁSDI ISTVÁN

Kiadó

JAFFA KIADÓ

A FOTOGRÁFUSLÁNY

raktáron

9,18 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ EDINA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BELÉD ESVE – FALLEN TOO FAR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5