ULTRAFELDOLGOZOTT EMBEREK

Leírás

Kevesen olvassák el az élelmiszerek csomagolásán az áru összetételét ismertető leírásokat, pedig az „ördög” ezekben az apró betűs szövegekben rejlik. Egyértelműen jelzik, hogy a 21. század emberének étrendje az utóbbi néhány évtized során gyökeresen megváltozott. Egyre nagyobb arányban fogyasztunk ultrafeldolgozott, vagyis adalékokat, tartósítószereket, színezékeket, gyárilag előállított édesítőszereket, ízfokozókat, zsírokat, tehát csupa olyan anyagokat tartalmazó élelmiszereket, amelyek addiktívek, megváltoztatják az emberi test éhségérzetének és jóllakottságának jelzőrendszerét. Sokféleképp károsítják az egészségünket, csökkentik ellenálló képességünket – és szinte elkerülhetetlenül elhízáshoz vezetnek.A téma nemzetközi hírű szakértője, Chris van Tulleken brit orvos, táplálkozástudományi szakértő, rendkívüli alapossággal dolgozza fel a témát, adatok sokaságával és a legismertebb szakértők bevonásával mutatja be a testünket, egészségünket és végső soron a bolygónkat veszélyeztető folyamatot. Közben keresi a választ arra a kérdésre, hogyan tájékozódjunk az élelmiszerek világában, hogyan éljünk együtt velük, és hogyan védekezzünk káros hatásaik ellen. Felvértez minket a legfontosabb eszközzel: a tudással.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,33 € ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KEDVESDOMBI MESÉK

raktáron

7,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZŰCS ÉVA

Kiadó

IMMANUEL ALAPÍTVÁNY

VONZÓDÁS

raktáron

17,99 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WOLFF, TRACY

Kiadó

CARTAPHILUS KÖNYVKIADÓ

FÜLES LAPOZÓ – ÁLLATOK A TANYÁN

raktáron

6,87 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

KÖNNYEDÉN AZ ISKOLÁBA – FEJTÖRŐK KEDVENC ÁLLATAIDDAL

raktáron

9,62 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EBBERT, DR. BIRGIT

Kiadó

RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ULTRAFELDOLGOZOTT EMBEREK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5