ELLENFORRADALMI JEGYZETEIM 1918 – 1921 (1. KÖTET)

Leírás

Tótprónai és blatnicai Prónay Pál Sándor István Gábor (1874–1946) magyar katonatiszt. A Rongyos Gárdaként ismert szabadcsapat vezetőjeként fontos szerepe volt a vészterhes trianoni időszak kaotikus eseményeiben, a proletárdiktatúrát és a vörös terrort követő „fehérterror”-ban, valamint a soproni népszavazás eredményének kikényszerítésében. Szembement a trianoni döntéssel, de Károlyival, Bethlennel, Telekivel és Horthyval is. Döntő szerepet játszott a nyugat-magyarországi felkelés kirobbantásában. A felkelés során a magyar irreguláris alakulatok megakadályozták az osztrák rendőr- és csendőralakulatok bevonulását a Magyarország által a trianoni döntés által kiürített Sopronba és az elcsatoltnak ítélt határterületre, majd az 1921. október 4-ére összehívott nemzetgyűlésen kikiáltották a független Lajtabánságot, melynek vezetőjévé megválasztották „lajtai bán”címmel. A fegyveres ellenállás kényszerítette az antant hatalmakat a soproni népszavazás (1921. december 14.) kiírására. IV. Károly király második visszatérési kísérlete idejénmegtagadta a királypárti katonai egységek elleni fellépést. Ezért Bethlen István és Gömbös Gyula kizáratta az Etelközi Szövetségből, majd félreállították.Emlékiratait két évtizeddel később kezdte megírni, 1943–1944-ben, korabeli jegyzetei, dokumentumai, hivatalos és magánokiratai, fényképei és újságkivágások alapján. A mintegy ezeroldalas gépirat a diárium hányatott sorsára is rávilágít: hiányzik a teljes első része, valamint az 1921 utáni eseményeket rögzítő füzetek teljes anyaga. Utóbbiakat kéziratban őriz(het)te Prónay, tudomásunk szerint nem került legépelésre, később az egész emlékirategyüttes szőrén-szálán eltűnt, és az 1960-as évek elején bukkant fel Csehszlovákiában, ahonnan a kádári Magyarországra került immár hiányosan. A legépelt anyagot viszont átnézte, számos helyen tollal beleírt vagy átírt részleteket, de az alapvetően kronologikus eseménysoron utóbb sem változtatott, noga időnként nagy kitérőket tesz egyik-másik esemény vagy személyleírás kapcsán.A felbecsülhetetlen értékű emlékirat először jelenik meg a teljes eredeti szöveggel, jegyzetekkel és gazdag képanyaggal kiegészítve.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,89  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BEKUCKÓZUNK – AVAGY MILYEN AZ, AMIKOR A LEGJOBB BARÁTOD A PÁROD

raktáron

10,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHETWYND, CATANA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

VERSENY A VAKCINÁÉRT – A KORONAVÍRUS ELLENI KÜZDELEM HITELES TÖRTÉNETE

raktáron

15,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BORRELL,BRENDAN

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

A (MITŐL VAGY KITŐL?) VÁLTOZÓ KLÍMA

raktáron

7,72  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÉK TIBOR

Kiadó

SZÜL?FÖLD KÖNYVKIADÓ

RAGADOZÓK – A “BÄKE” NEHÉZPÁNCÉLOS-EZRED TÖRTÉNETE, 1944. JANUÁR-FEBRUÁR

raktáron

16,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZÁMVÉBER NORBERT

Kiadó

PEKO KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELLENFORRADALMI JEGYZETEIM 1918 – 1921 (1. KÖTET)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5