ÉPPEN ANNYI

Leírás

Ötször nyolc írás – egyik sem hosszabb néhány oldalnál, a két legrövidebb elolvasásához pedig elég egy belégzés. Ha utóbbiakkal más összefüggésben találkoznánk, talán egysoros versnek vagy épp egyszerű töredéknek tűnnének, de itt a kisprózai forma keretezi a tekintetet. Az Éppen annyi lényegre szorítkozó mondataival, elhallgatásokkal, késleltetéssel és többértelműsítő megoldásokkal tartja fenn a figyelmet, miközben az elbeszélői szólamok és a szereplők élethelyzetei áttűnnek egymáson. Többnyire a mindennapok küzdelmeit figyeljük, az élet ismerős és mégis sajátos múlását, a kimerevített pillanatokat, az emberi viszonyok bonyodalmait, amelyek sokszor a dermesztő vagy épp feloldó események fénytörésében nyernek értelmet. A valóságszintek aztán a kötet egyes pontjain váratlanul összecsúsznak – Lucifer a 21. századi Évát kísérti meg, Barabbás és Júdás elássák a keresztfát, egy még meg nem született gyermek pedig narrátorként tárja elénk szülei vitáját. Légrádi Gergely prózáiban az elbeszéléstechnikai bravúroknak köszönhetően átjárók nyílnak párhuzamos narratívák, idősíkok, sorsok és történetek között, és nem egyszer éppen a csendben válik érzékelhetővé a határhelyzetek természete. Éppen annyit kell mondani, amennyi még elviselhető, és elhallgatni, amennyit muszáj.Áfra János

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,81  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SPIROU – A JOURNAL DE SPIROU KLASSZIKUS KÉPREGÉNYEI

raktáron

7,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAYER ANTAL

Kiadó

V26 KÖNYVKIADÓ

AZ ARANY EMBER

raktáron

8,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JÓKAI MÓR

Kiadó

OSIRIS KIADÓ

A HANGYA KALANDJA ÉS MÁS MESÉK – MINI MESETÁR

raktáron

6,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOBÁNÉ KECSKEMÉTI MÁRIA

Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

TOLKIEN – FÉNY A SÖTÉTSÉGBEN

raktáron

27,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DURAFFOURG, WILLY

Kiadó

MULTIVERZUM KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉPPEN ANNYI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5