Rickl Mária, a gazdag debreceni kalmárlány beleszeret a sárréti nagybirtokos-família fiába, Jablonczay Kálmánba. Családja óvja a kártyás és szoknyavadász hírében álló fiatalembertől, de az önfejű lány nem hallgat az okos szóra. A házasság katasztrofális véget ér, a birtokot dobra verik, a megkeseredett Rickl Mária gyermekeivel és a vagyon megmentett maradékával visszaköltözik a debreceni házba. Minden reményét egyetlen fiába, Juniorba helyezi, aki azonban apjára üt. Ahelyett, hogy keresné, csak szórja a pénzt, és amikor megnősül, felesége hozományát is rövid idő alatt elherdálja. A kalmárlánynak most már unokájáról is gondoskodnia kell így kerül a Kismester utcai házba Jablonczay Lenke Szabó Magda rokonok elbeszéléséből, anyakönyvi kivonatokból, naplójegyzetekből, levéltári dokumentumokból, háztartási könyvekből szedegeti össze a múlt mozaikdarabkáit, hogy megírja édesanyja, az élő szülők mellett árván felnevelkedett Jablonczay Lenke élettörténetét, az Anselmus és Jablonczay família több nemzedékének krónikáját, a kiegyezés korától az első világháborúba torkolló Ferenc József-i időkig ívelő nagy magyar családregényt. Ezt a különleges műfajú, egyszerre drámai és költői, sodró lendületű művet, amely Az ajtó mellett az írónő legnépszerűbb könyve, s amelyből a színpadi feldolgozás mellett nagy sikerű film is készült.Mindenki érezte már magát árvának: attól függően, hogy egy család hagyta magára, egy barát, egy szerelem. Kislenke sorsán keresztül azt a kirekesztettséget élhetjük át, ami bárkit önmaga árnyékává tehet egy adott pillanatban, és olyan erővel radírozza ki a személyiség kontúrjait, hogy csak komoly küzdelmek árán tudjuk újrarajzolni a körvonalainkat.Amikor Szabó Magda könyvét olvastam, arra gondoltam, legszívesebben örökbe fogadnám ezt a kislányt. Megölelném, és elüldözném a lelkét járó rémeket. Miközben észre sem vettem, hogy a történet már réges-régen rólam szólt, és nem róla. Finy Petra
RAJZ 10 LÉPÉSBEN - ÁLLATOK
14,22 € ÁFA-t tartalmazza
PT.M+HS.DNY.AR.CELEBRA18*23
1,28 € ÁFA-t tartalmazza
RÉGIMÓDI TÖRTÉNET
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
17,08 € ÁFA-t tartalmazza
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SPES NON CONFUNDIT – A REMÉNY NEM CSAL MEG – FERENC PÁPA KEZDETŰ BULLÁJA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
2,55 € ÁFA-t tartalmazza
GYÓGYÍTÓ SZÍV – ORÁKULUM (44 KÁRTYA ÉS ÚTMUTATÓ)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
19,91 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„RÉGIMÓDI TÖRTÉNET” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.