ÉPPEN ANNYI

Ötször nyolc írás – egyik sem hosszabb néhány oldalnál, a két legrövidebb elolvasásához pedig elég egy belégzés. Ha utóbbiakkal más összefüggésben találkoznánk, talán egysoros versnek vagy épp egyszerű töredéknek tűnnének, de itt a kisprózai forma keretezi a tekintetet. Az Éppen annyi lényegre szorítkozó mondataival, elhallgatásokkal, késleltetéssel és többértelműsítő megoldásokkal tartja fenn a figyelmet, miközben az elbeszélői szólamok és a szereplők élethelyzetei áttűnnek egymáson. Többnyire a mindennapok küzdelmeit figyeljük, az élet ismerős és mégis sajátos múlását, a kimerevített pillanatokat, az emberi viszonyok bonyodalmait, amelyek sokszor a dermesztő vagy épp feloldó események fénytörésében nyernek értelmet. A valóságszintek aztán a kötet egyes pontjain váratlanul összecsúsznak – Lucifer a 21. századi Évát kísérti meg, Barabbás és Júdás elássák a keresztfát, egy még meg nem született gyermek pedig narrátorként tárja elénk szülei vitáját. Légrádi Gergely prózáiban az elbeszéléstechnikai bravúroknak köszönhetően átjárók nyílnak párhuzamos narratívák, idősíkok, sorsok és történetek között, és nem egyszer éppen a csendben válik érzékelhetővé a határhelyzetek természete. Éppen annyit kell mondani, amennyi még elviselhető, és elhallgatni, amennyit muszáj.Áfra János