A JÁTÉK EREJE – A VISSZAKAPOTT GYEREKKOR

Leírás

Előkészítők, különórák, edzések, tanulmányi táborok… A mai gyerekek gyakorta elfoglaltabbak, mint a szüleik. A modern gyermekkorban a szabad játékot kiszorítják az olyan tevékenységek, amikről azt hisszük, majd versenyképesebbé teszik gyermekünket a jövőben. Az eredmény viszont az, hogy a gyerekek fáradtak és szoronganak, a várt eredményeik pedig messze elmaradnak a valós és egészséges lehetőségeiktől. David Elkind neves gyermekpszichológus viszont megnyugtatja a szülőket, hogy éppen a fantáziát megmozgató, kötetlen játékok azok, amik felkészítik a kicsiket, hogy sikeresek legyenek szakmájukban és a társadalomban. A méltán világsikerű „Hajszolt gyerekek” szerzője a kutatási eredményekre és az életből vett példákra támaszkodva most azt mutatja be, hogyan segíti elő a spontán játék az egészséges mentális és szociális fejlődést. A játék ereje végigveszi, hogyan tanulnak és játszanak a különböző életkorú gyerekek, és felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a tevékenységek valójában egymástól elválaszthatatlanok, és ezek egységében tudnak a gyerekek is a leginkább kiteljesedni. Elkind célja, hogy helyreállítsa a játék becsületét a gyerekek életében, otthon, az iskolában és a nagyobb közösségekben, továbbá arra is bátorítja a szülőket, hogy bízzanak az ösztöneikben, és álljanak ellen a modern elektronikus játékdömping hívogató csábításának.DAVID ELKIND a massachusettsi Tufts University professzora, fő szakterülete a gyermekfejlődéstan. Tudományos munkásságát világszerte elismerik, népszerűsítő gyermeknevelési könyvei és előadásai pedig szülők tízezreinek nyújtanak segítséget. Cape Codban él feleségével, három fia és négy unokája van.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,94  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

V. LÜK-BAJNOKSÁG – VERSENYFELADATOK MATEMATIKÁBÓL 2. OSZTÁLY

raktáron

2,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LDI524

Kiadó

DINASZTIA TANKÖNYVKIADÓ KFT.

KUKUCS KÖNYVEK – KI VAN ITT?

raktáron

5,67  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A PSZICHOLÓGIAI KUTATÁS MÓDSZERTANA – OSIRIS TANKÖNYVEK

raktáron

17,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZOKOLSZKY ÁGNES

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

NEUROMÁNIA – IGAZSÁG AZ AGYRÓL

raktáron

15,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOUKHEIBER, ALBERT

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A JÁTÉK EREJE – A VISSZAKAPOTT GYEREKKOR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5