VAN ÉLET A HALÁL ELŐTT! – FŰZÖTT ÚJ BORÍTÓ

Leírás

"Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk? Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELŐTT!Ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mikor fog véget érni az életünk, és mi fog történni azután, sokkal jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, mi mindent tehetünk ma, holnap, minden egyes napon, amit addig ajándékba kaptunk.Mindannyiunknak van választása, hogy mit kezd az életével, még akkor is, ha a többség ezt nem így látja, és azt gondolja, az élet az, ami csak úgy megtörténik velünk.Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség – szinte elenyésző kivétellel – kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig.Ha azonban te is azon kevesek közé tartozol, akik hisznek abban, hogy Élni jöttünk a Földre, nem csak lakni, akkor ez a könyv Neked szól kedves barátom!Hitem szerint a könyvben szereplő gondolatok, történetek, megközelítések, kérdések és gyakorlatok segítségedre lesznek abban, hogy megtaláld a küldetésed, ezáltal kihozhasd az életedből mindazt, ami benne van. Hiszen igenis van élet a halál ELŐTT!""Szabó Péter motivációs előadó, tréner és a többszörös bestseller, az Állj félre a saját utadból! című könyv szerzője. Dolgozott árokásóként, pincérként, marketingesként, majd kemény, kitartó munkával eljutott oda, hogy több mint 1500 ember vezetőjévé vált. Ma már csak azzal foglalkozik, ami a legnagyobb boldogságot jelenti számára: előadásokat, tréningeket tart. Több tízezer főnek tartott előadásain, tréningjein és a közel százezres példányszámban elkelt könyvein keresztül teljes elszántsággal azon dolgozik, hogy saját tapasztalatait és megszerzett tudását másoknak átadva megkönnyítse az emberek életét.Mára több kontinensen keresett előadó (többek között Kanadában, Ausztráliában, Egyesült Királyságban, Németországban és Svájcban is tartott tréningeket). Több könyv szerzője illetve társszerzője (Állj félre a saját utadból!, Válaszd a boldogságot!, Válj profi előadóvá!), sőt, hatalmas büszkeséggel töltik el mesterével, Brian Tracy-vel közösen írt könyvei is (Hogyan vezetnek a legjobb vezetők?, Az önfegyelem ereje).Brian Tracy szerint Péter a világ egyik legjobb motivációs előadója."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,77  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

160 GRAMMOS SZÉNHIDRÁTDIÉTA – KEDVENCEK KÖNNYEBBEN – ÉLETMÓDKÖNYV

raktáron

17,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VRÁBEL KRISZTINA

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

EGY ZIZI NAPLÓJA 16. – NAPLÓTOLVAJ – EGY NEM TÚL ELKÉNYEZTETETT KISHÚG MESÉI

raktáron

11,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUSSELL, RACHEL RENÉE

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

EGÉSZEN SZÉP – LECTIO DIVINA MÁRIÁVAL

raktáron

9,60  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WONS, KRZYSZTOF

Kiadó

KAIROSZ KIADÓ

MESETERÁPIA – MESÉK A GYÓGYÍTÁSBAN ÉS A MINDENNAPOKBAN

raktáron

15,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOLDIZSÁR ILDIKÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VAN ÉLET A HALÁL ELŐTT! – FŰZÖTT ÚJ BORÍTÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5