UTAZÁS AZ IDŐK VÉGEZETÉIG

Leírás

Az Utazás az idők végezetéig Brian Greene lélegzetelállító, felfedező útja a kozmoszban és kutatásának történetében. Az univerzum térben és időben egyaránt elképesztően hatalmas kiterjedésű, mégis úgy tűnik, mintha egyszerű és elegáns matematikai törvények irányítanák. Greene ezeket a törvényeket követve olyan utazásra hívja az olvasót, amely a Világegyetem kezdetétől a történet legvégső pillanatáig vezet. Áttekinti, hogyan emelkedett ki az ősi káoszból az élet és az értelem, majd az emberi tudat milyen különböző módokon próbálta jelentéssel felruházni tapasztalatait: történetek, mítoszok, vallások, kreatív kifejező eszközök és a tudomány segítségével, valamint az igazság keresésével és az időtlenség utáni vágyódással.A könyv egymásba ágyazott történetek sorozatán keresztül világítja meg a valóság összefüggő szövedékének rétegeit – a részecskéktől a bolygókig, a tudatosságtól a kreativitásig és az anyagtól az értelemig – , világos és megalapozott képet adva arról, hogyan jöttünk létre, hol vagyunk most, és merre tartunk. Az univerzum kezdetétől a végéig tett nagy utazással Brian Greene segít megérteni és átérezni, milyen tünékeny, mégis végsőkig kifinomult az a pillanat, ameddig a kozmoszban létezhetünk.BRIAN GREENE a fizika és a matematika professzora a Columbia Egyetemen, aki hírnevét a húrelmélet területén elért alapvető felfedezéseinek köszönheti. Az elegáns univerzum, A kozmosz szövedéke és a The Hidden Reality című könyvek szerzője, a könyveiből készült tévésorozatok műsorvezetője, a World Science Festival társalapítója. New Yorkban él.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,06  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EURÓPA – ORSZÁGOK, EMBEREK, ÉRDEKESSÉGEK

raktáron

8,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KIENLE, DELA

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

ABIGÉL

raktáron

7,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ MAGDA

Kiadó

MÓRA KIADÓ

AZ ÁRNYÉKBARÁT

raktáron

10,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NORTH, ALEX

Kiadó

GABO KIADÓ

MAGYAR 2 GYAKORLÓKÖNYV – JEGYRE MEGY!

raktáron

9,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ M. ÁGNES

Kiadó

KLETT KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„UTAZÁS AZ IDŐK VÉGEZETÉIG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5