NÖVÉNYOLIMPIA

Leírás

Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták – erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét.Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője.Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,29 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÓKORI BÖLCSESSÉGEK

raktáron

8,89 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ

AMERIKAI LETTEM

raktáron

11,94 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIMLER, MARTIN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

FELNŐTTKÉPZŐ

raktáron

12,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WAXMAN, ABBI

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

HATÁRTALAN LÁTHATÁROK – ÉBREDÉS

raktáron

19,40 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZIJJÁRTÓ MONIKA

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NÖVÉNYOLIMPIA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5