NAGY LEVEGŐ – AKI MEGÁLL, ELSÜLLYED

Leírás

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik annyiféle sorssal találkoznak a munkájuk során, mint JAKUPCSEK GABRIELLA hiszen egy-egy televíziós évad során kisebb városnyi emberrel beszélget. Meghallgatja beszélgetőtársait a nevét viselő műsorban, átadja a tudását szakmai rendezvényeken vagy tréningek irányítójaként, és persze magánemberként társaságban, szülői értekezleten, sőt egyszerűen csak az utcán. És miközben a számtalan történetet átszűri a lelkén, azokból az élet általános esszenciája keveredik ki. Majd továbbadja a hallottakat, viszi magával, folyamatosan dolgozik rajtuk. Nem hagyja nyugodni, vajon hogyan lehetne megfogalmazni a tanulságokat a többi ember számára, miként lehetne érzékennyé tenni, elfogadásra és pozitív gondolkodásra sarkallni másokat.Ezek között a történetek között akad drámai, megdöbbentő, megható, szomorú, vidám, hihetetlen és torokszorító, de az összes sors közös jellemzője, hogy történik valami, ami megváltoztatja a főszereplő életét. Fordulóponthoz érkezik, vennie kell egy nagy levegőt, és döntenie kell. Jakupcsek Gabriella ezeket a helyzeteket állítja reflektorfénybe, hogy aztán segítsen levonni a következtetéseket. A felkavaró történetek sokáig foglalkoztatják, meg akarja érteni őket, a mélyükre szeretne hatolni.Vajon hogyan készül fel ezekre a találkozásokra az ismert műsorvezető, akinek az a hivatása, hogy másokat meghallgasson, közös gondolkodásra hívjon, és fontos ügyeket a közbeszéd részévé tegyen? Visszatalál-e a saját életébe úgy, hogy közben megőrzi a lelki egyensúlyát? No és milyen szerepet játszanak ebben a komplex folyamatban az illatok? Jakupcsek Gabriella megrázó, elgondolkodtató, megindító vagy akár vidám történeteken keresztül ad választ ezekre a kérdésekre. Minden egyes sztori utazás, lélekben és a valóságban is, a felkészüléstől a helyszínre taxizáson és a beszélgetésen át a hazaútig és az élmény elengedéséig.Beengedés és kiengedés – ez a két kulcsszava ennek a kötetnek. Vagyis a lelkierő folyamatos áramlása, amikor a jót beengedjük, a rosszat pedig hagyjuk, hadd szálljon minél messzebbre tőlünk. Amikor hiszünk abban, hogy akármilyen üres, érzelmi vákuumot teremtő világban élünk is, mindig kell lennie bennünk elég lendületnek ahhoz, hogy kitöltsük reménnyel, emberséggel. Csak venni kell egy nagy levegőt… a többi pedig megy magától!

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,68  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DIVATOS KISÁLLATOK – SZÍNEZŐKÖNYV

raktáron

6,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SARNAT, MARJORIE

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

ÉGBE SZAGGATOTT POGÁCSÁK – 50 RÖVIDPRÓZA

raktáron

8,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LAJTOS NÓRA

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

GRAFITIRÓN FRIDOLIN MARIA SIBYLLA MERIAN

raktáron

2,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P3031-1413

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

A SÁTÁNÁRMÁNYOSPARÁZSVARÁZSPOKOLIKŐRPUNCSPANCSLÓDÍTÓBÓDÍTÓKA

raktáron

9,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ENDE, MICHAEL

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NAGY LEVEGŐ – AKI MEGÁLL, ELSÜLLYED” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5