AZ ELMÉLETI MINIMUM II. – KVANTUMMECHANIKA

Leírás

Leonard Susskind Elméleti Minimum sorozata Lev Landaunak köszönheti a címét, és a fizikatudásból „vékony kötetekre” tagoltan bemutat mindent, „ami fontos”. Az MTA által támogatott első kötet a klasszikus mechanika rejtelmeibe vezetett be minket, ezúttal viszont – Art Friedman adatmérnökkel összefogva – a kvantummechanika különös világába kalauzolja olvasóit. A New York Times bestseller-listáját is meghódító „Az elméleti minimum” folytatása a szerzőpáros eleven és olvasmányos bevezetése ebbe a híresen bonyolult tudományterületbe, mely matematikai absztrakciók segítségével próbálja megérteni a szubatomi részecskék viselkedését. A korábbi összefoglalásokkal ellentétben Susskindék könyve nem rejti véka alá a kvantummechanika logikájának eredendő abszurditásait és idegenségét sem. A szerzők mégis kristálytiszta magyarázatokkal állnak elő az olyan jelenségekről és fogalmakról, mint például a kvantumállapotok alapelvei, a határozatlansági tényező és az időfüggőség, valamint a részecske- és hullámtermészet különbségei – ráadásul a fejezetek feladatokat is tartalmaznak, melyekkel még alaposabban begyakorolhatjuk az adott témakört. Akárcsak az első kötet, a kvantummechanikáról szóló folytatás is Susskind címadó kurzusán alapul, melyet a Stanford egyetemen tartott.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,82  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MENOPAUZA- A MÁSODIK TAVASZ

raktáron

21,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCCALL DAVINA ÉS DR. POTTER NAOMI

Kiadó

ÉDESVÍZ KIADÓ

MADARAK – LÉGI AKROBATÁK – MI MICSODA

raktáron

10,33  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

PONT, PONT, VESSZŐCSKE – LEGKISEBBEK MAGYAR NÉPMESÉI

raktáron

12,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAJZÁTH MÁRIA

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

KISASSZONYOK – ELLA BAILEY RAJZAIVAL

raktáron

11,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALCOTT, LOUISA MAY

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AZ ELMÉLETI MINIMUM II. – KVANTUMMECHANIKA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5