BÁZISKÖZÖSSÉGEK

Leírás

Egy 1980-ban a bázisközösségekről készült szakdolgozat mai aktualitása „A kereszténység története hosszú krónikája azoknak az ügyeskedéseknek, amelyekkel az emberek megpróbáltak kitérni Jézus meghívása elől.”Ezzel a Nyíri Tamástól származó idézettel indítja Szobolits Béla az 1979-80-ban írt szakdolgozatát, melyet változatlan formában közlünk.Hihetetlennek tűnt, hogy egyetlen sort sem kell változtatnunk a szövegben, még a szakdolgozat kötelező kellékeként megjelenő marxista kiszólást sem hagytuk el, mert a dolgozat így hiteles, így válik kortörténeti dokumentummá.A megjelenés aktualitását az adja, hogy a Bokor bázisközösség 2025-ben a 80. születésnapját ünnepli.Jelen kötettel egy kivételes kordokumentumot vesz kezébe az olvasó. A későbbi Balázs Béla-díjas filmrendező, Szobolits Béla itt közreadott egykori szakdolgozata az 1970-es, 1980-as évek fordulóján működő katolikus bázisközösségek világába ad betekintést. Vizsgálódásának középpontjában a Bulányi György piarista szerzetes (1919–2010) által alapított, autonóm közösségek hálózatából álló Bokor lelkiségi mozgalom áll.Kovács László, 89 éves nyugdíjas káplán a kötethez most, 45 év után írt utószavában így vall:Dolgozatod a „Bázisközösségekről” szól, konkrétan rólunk is, a budapesti volt domonkos templom (DOMI) ifjúsági csoportjairól. Név nélkül készítetted az interjúkat, és engem „Vezető lelkészként” idézel, pedig én csak a hierarchia legalján, káplánként voltam ott. Szomorúan kell megjegyeznem, hogy a dolgozatban idézett hét fiatal testvérünk közül hárman már nem élnek, de ők már bizonyára élvezik azt a szeretetközösséget az Atyai házban, amelyre életükben készültek.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,79  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ UTOLSÓ KÍVÁNSÁG – VAJÁK (THE WITCHER) 1.

raktáron

12,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SAPKOWSKI, ANDRZEJ

Kiadó

GABO KIADÓ

THE WOMAN INSIDE – EGY MÁSIK NŐ

raktáron

11,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCOTT, E. G.

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

NEW YORK BANDÁI

raktáron

16,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ASBURY, HERBERT

Kiadó

GABO KIADÓ

A BÚRA ALATT

raktáron

30,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KING, STEPHEN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BÁZISKÖZÖSSÉGEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5