Az Úr kettőezer-harmadik esztendejében beszavaztuk magunkat az Európai Unióba. Ez az elrendelt gyülekezet hallani sem akar a kereszténységről, noha az Európának nevezett földrész kultúrája a kereszténységből fakad. Hová csöppentünk már megint? Megtanultuk a nemzetiszocialista Németország és az internacionalista Szovjetunió iskoláiban, mit jelent keresztény mivoltunk megtagadása. Őrizzük féltékeny gonddal nyelvünket, kultúránkat. És ne engedjük el Isten kezét. Nézzünk bátran a világ hatalmasságainak szemébe, és ne mulasszuk el az országunkat kormányzó bárkiket figyelmeztetni arra, hogy létezik náluk nagyobb erő is: Isten akarata. És a mi hitünk. Nemeskürty István halálának 10. évfordulóján három rövid írásának újra kiadásával tisztelgünk életműve és munkássága előtt. A sorozat a Magyarok válaszúton címet viseli.NEMESKÜRTY ISTVÁN (1925 2015.) Széchenyi-, József Attila-, Balázs Béla-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, dandártábornok. A Magyar Művészeti Akadémia Életműdíját 2014-ben a magyarság felemelkedéséért bátran vállalt szolgálatáért, a szellemi összetartozást és nemzettudatot erősítő irodalmi, filmes és közéleti munkásságáért kapta. Életműve a 20. századi magyar irodalom, a filmkultúra és a művészet egyetemesen megbecsült értéke.
RUMINI DATOLYAPARTON
14,36 € ÁFA-t tartalmazza
MEDDIG VÁRJUNK?
12,95 € ÁFA-t tartalmazza
MAGYARNAK SZÁMKIVETVE
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD.EGYETEMES TÖRT.
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,95 € ÁFA-t tartalmazza
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
MIRŐL ÁLMODIK A LÁNY – AZ ANNA BÁLOK TÖRTÉNETE – ÉLFESTETT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,93 € ÁFA-t tartalmazza
MANCS ŐRJÁRAT – ÁLLATI KÜLDETÉSEK – FOGLALKOZTATÓKÖNYV
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,74 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MAGYARNAK SZÁMKIVETVE” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.