CSIBINEKO VENDÉGLŐ A KÍVÁNCSI MACSKÁHOZ

Leírás

„Kövesd a Koito folyót, amíg el nem éred a partot. Onnan fehér tengerikagylók ösvénye vezet majd el a Csibineko Vendéglőhöz. Lépj be – már számítanak rád. És macskák is lesznek.” Kotoko a testvérét gyászolja – bátyja felfelé ívelő színészi karrierje ugyanis derékba tört, amikor Kotoko életét mentve, tragikus balesetben életét vesztette. A lány végső elkeseredésében Csibába indul: hallott ugyanis egy vendéglőről, ahol az emberek még egyszer utoljára találkozhatnak elhunyt szeretteikkel, és csupán annyit kell tenniük, hogy megkóstolják a kifőzde ételeit.Kotoko hiszi is, meg nem is a szóbeszédet. Ám amikor megérkezik, Kai, a vendéglő fiatal szakácsa, anélkül teszi le elé a menüt, hogy Kotoko egy szót szólt volna. A tányérokon sorakozó ételeket régen mindig a bátyja készítette el neki – és ez csupán az első lépés a furcsa események hosszú sorában… A Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához olyan, mint egy meleg ölelés, vagy a nagymama forró főztje: egyenesen a lélekhez szól. És közben, ahogy azt a japán irodalomtól megszokhattuk, emlékeztet minket arra, hogy melyek az igazán fontos dolgok ebben a rohanó világban. A világhírű Mielőtt a kávé kihűl-sorozat rajongóinak ajánljuk.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,35  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT

raktáron

13,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

VELED SZERETNÉK BOLDOG LENNI – 110 ÉVE SZÜLETETT KARÁDY KATALIN

raktáron

9,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KELECSÉNYI LÁSZLÓ

Kiadó

JOSHUA KÖNYVEK

TEJÜVEG MOZI

raktáron

7,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÁRI ATTILA

Kiadó

KORTÁRS KIADÓ

VARJAK LAKOMÁJA – A TŰZ ÉS JÉG DALA 4.RÉSZ

raktáron

19,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARTIN, GEORGE R.R.

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSIBINEKO VENDÉGLŐ A KÍVÁNCSI MACSKÁHOZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5