KOSÁRSULI – ÚJ KIHÍVÓK

Leírás

Mester Klaudia idén kezdi a második tanévét a budapesti Kosársuli b osztályában. Beköltözött az iskola kollégiumába, életében először tagja igazi baráti társaságnak, ráadásul hamarosan elkezdődnek a budapesti bajnokság döntői is. A tanévkezdést azonban beárnyékolja, hogy az első félévben együtt edzenek a d-sekkel, Kondor Marcell Rudolf osztályával…Marci az évfolyam legmagasabb játékosa, egy híres kosárlabdázó fia, és nem mellesleg Klau gyerekkori legjobb barátja. Ő kóstolta meg az első sütijét, tőle kapta az első levelét, és együtt néztek először horrorfilmet. A lány vele ment élete első kosármeccsére, vele edzett először, és ő segített bedobni az első kosarát is. Elválaszthatatlanok voltak, csakhogy Marci öt évvel ezelőtt megváltozott: váratlanul megszakított minden kapcsolatot a lánnyal, és a második keresztnevét kezdte el használni, ezért a többiek a suliban már Rudkóként ismerik.Így most, amikor a suli korrepetáló programjának keretében összepárosítják őket, Klau először hallani sem akar a dologról. Mégis, ahogy belevetik magukat a közös tanulásba és lassan elkezdenek ismét megnyílni egymás felé, talán tisztázhatják, hogy valójában mi történt köztük. Mert hiába telt el öt év, amit egyszer együtt kezdtek el, arra a szívük mindig emlékezni fog.A Kosársuli új része ismét számos izgalmat tartogat – új kihívók lépnek pályára, barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, miközben mindenki azt csinálja, amit a legjobban szeret: kosarazik.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,78  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PHIL, A STILL – EGY TARGONCA KALANDJAI

raktáron

10,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GECSEI ÁDÁM-GONDÁR FLÓRA

Kiadó

STILL KFT.

AZ UTOLSÓ ÓRÁK PÁRIZSBAN

raktáron

13,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DRUART, RUTH

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

AKKOR IS NYEREK, HA VESZÍTEK – GASTON, A KIS UNIKORNIS

raktáron

7,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHIEN, AURÉLIE – CHINE, CHOW

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

GÁZOLÁS – BALLA ADRIENN 4.

raktáron

7,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ TÜNDE

Kiadó

CICERÓ / TALENTUM

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KOSÁRSULI – ÚJ KIHÍVÓK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5