NE CÍMKÉZZ!
NE CÍMKÉZZ! 13,73  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
A FŐNIXMADÁR ÚJJÁSZÜLETÉSE
A FŐNIXMADÁR ÚJJÁSZÜLETÉSE 8,09  ÁFA-t tartalmazza

A BUDDHISTA GYAKORLÁS HÁROM JÁRMŰVE

Leírás

A Tiszteletreméltó Thrangu Rinpocsét kiemelkedő tanítónak ismerte el Őszentsége a Dalai Láma, aki az 1960-as évek elején a gese (tudós) fokozatát adta neki. Ezután Őszentsége, a Gyalva Karmapa felkérte, hogy alkossa meg a Rumtek kolostor szerzetesi kollégiumának tantervét. Több mint két évtizedet töltött ott a tibeti buddhizmus kagyü hagyományvonalát folytató tanítók képzésével.1969-ben Nyugatra hívták, és ettől kezdve minden évben ellátogatott a skóciai Szamje Lingbe, ahol nyugati tanítványokkal osztotta meg hatalmas tudását. Először az Uttaratantrát és a Megszabadulás Ékkövét tanította, és e nagy művekhez írt kommentárok alapján magyarázta el nekik az egyes témák jelentését. E magyarázatok közé tartozott a Buddhista gyakorlás három járműve, vagyis a Három jána. E könyvben Thrangu Rinpocse végigkalauzolja az olvasót a théraváda szintű tanításokon, s igen részletesen magyarázza el a négy nemes igazságot és a szinthez tartozó meditációs módszereket. Ezután a bódhiszattvák ösvényét ecseteli – azon buddhista gyakorlókét, akik fogadalmat tettek, hogy minden lényt hozzásegítenek a megvilágosodás eléréséhez mielőtt még ők maguk elérnék azt. E részben igen tisztán és világosan bemutatja az üresség és éntelenség nehezen meghatározható fogalmait. Végül a buddhista gyakorlás azon szintjét tárgyalja, amellyel kapcsolatban talán legtöbb a félreértés: a vadzsrajánát. A gyakorlatban jártasságot szerzett tanítóként, gyakorlatias szempontból képes bemutatni ezt a szintet. A könyvben mindvégig hangsúlyozza, hogy Tibetben a gyakorlás mindhárom járművét a mai napig fenntartják és gyakorolják. Azt az értékes megfigyelést teszi, hogy egyik szint sem magasabb rendű a másiknál. A három szint csupán három különböző módszer, melyeket a Buddha különböző egyéneknek adott a dharma gyakorlására. Mindenkinek a saját szükségletein, hajlandóságán és képességein múlik, hogy melyik szinten folytatja a gyakorlást. Dr. Clark Johnson

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,75  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GYILKOSOK ÉS ÁLDOZATOK

raktáron

7,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HERCZEG JÓZSEF

Kiadó

JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR

EZ NEM SZERELEM

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAZELWOOD, ALI

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

A GALVESTON-DIÉTA

raktáron

15,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAVER, MARY CLAIRE DR.

Kiadó

ÉDESVÍZ KIADÓ KFT.

ELHAGYTÁL NAPOT, HOLDAT

raktáron

8,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AVAR BELLA

Kiadó

JOSHUA KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A BUDDHISTA GYAKORLÁS HÁROM JÁRMŰVE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5