A Forma-1 rajongóinak többsége már nagyon várta, hogy véget érjen Sebastian Vettel és a Red Bull négy éven át tartó egyeduralma. Az imák meghallgattattak, a száguldó cirkusz új korszaka, a V6-os turbómotorok első esztendeje a Mercedest emelte a sportág trónjára. Az olyan neves istállók, mint a Ferrari és a McLaren 2014-ben ugyan nem tudtak beleszólni a bajnoki küzdelmekbe, a szintén patinás Williams viszont visszakapaszkodott a legjobbak közé, kissé kiszínezve a szezon történéseit. Alonso, Raikkönen, Vettel és Button ugyan ezúttal esélytelen volt az Ezüstnyilak pilótáival szemben, de dráma így is akadt bőséggel a 19 futam alatt: az egykor gyerekfejjel és tinédzserként együtt versenyezni kezdő Nico Rosberg és Lewis Hamilton az utolsó összecsapásig nyitva hagyták a kérdést, végül kinek a kezébe kerüljön a motorsportok legértékesebb trófeája.Évösszefoglaló kötetünk ennek a fantasztikus szezonnak a legszebb pillanatait eleveníti fel, az élmények felidézéséhez a sportág legjobb fotósait hívva segítségül. Az ő képeiken és a legjobb hazai szakírók helyszíni beszámolóin keresztül mindenki újra átélheti az esztendő izgalmait, a kötet méltó társa és folytatása lesz a korábbi években megjelent hasonló kiadványoknak.
MOMO ÉS AZ IGAZ BARÁTSÁG - DIA SIMA
6,52 € ÁFA-t tartalmazza
SZERELEM ELSŐ TÜSSZENTÉSRE - MÁR TUDOK OLVASNI
5,60 € ÁFA-t tartalmazza
SZÁGULDÁS ÉS CIRKUSZ 2014-2015
Leírás
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
15,73 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SZÁGULDÁS ÉS CIRKUSZ 2014-2015” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.