ALÉTHEIA ÉL

Leírás

Silberstein Alétheiának nem csupán a neve, hanem az élete is különleges. Ő Bán Zsófia mozaikokból összeálló családregényének az egyik elbeszélője és főszereplője. Nem véletlenül kapja ezt a nevet 1924-ben klasszika-filológus apjától, hogy aztán hosszú élete során többször is megtapasztalja: kacifántos dolog az igazság. Merthogy szó szerint így hívják: Ezüstkő Igazság. Vagy, ahogy ő maga írja egyik történetében: „Az igazság nem szép, de nincs mit szépíteni rajta.” És Alétheia – kevés barátjának és még kevesebb rokonának csak Ali – nem is szépít, amikor mesél. Tárgyakhoz és érzéki emlékekhez kapcsolódó közvetlen, intim és ironikus történeteiben megelevenedik a budapesti zsidó polgárság életvilága és tragédiája, a magyar történelem egy értelmiségi nő perspektívájából a harmincas évektől egészen a Covid-járványig. De az Alétheia él a beszéd mellett a hallgatás könyve is. Az életé és a túlélésé. Erős érv amellett, hogy a családokat nemcsak az elbeszélt történetek, hanem épp az el nem beszélt titkok is tartják egyben. Meg annak, hogy minden családregény a maga módján az. Így lesz a könyv másik főszereplője – és olvasója – Alétheia unokája, aki napjainkban találkozik nagyanyja hagyatékával, és szembesül családja és saját élete örvénylő múltjával.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,56  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GYÖNGYÖK – HANGOSKÖNYV

raktáron

7,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HUGYECZ MARCELLA

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

FELE KIRÁLYSÁG – MESE A FÉRFIRÓL, AKI MEGTANULT ÉREZNI

raktáron

19,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÍRÓ BENCE PÉTER-NÉMETH KORNÉL-TAKÁCS DA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

JÓGA ANATÓMIA

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAMINOFF, LESLIE

Kiadó

SAXUM KIADÓ

RÉTESEK – TOTYOGÓS ÉS A TÖBBIEK – ÍZŐRZŐK SOROZAT

raktáron

5,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÓCZÁR ISTVÁN – RÓKA ILDIKÓ

Kiadó

KÖNYVKLUB KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ALÉTHEIA ÉL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5