Ez a város sivatag és friss óceánpart egyszerre, földrengés, tűz és szél; a veszélyei épp olyan vonzóak, mint szépsége. Olyan szirén, aki ha egyszer elkezd énekelni az embernek, az bármire képes lesz érte hiszen a szerelem minden kockázatot megér.Budapesttől Los Angelesig tizenhárom óra az út repülővel. De Boglutz Alexandra könyvének a főszereplője nem kilométerekben vagy órákban méri a szülői ház és a Hollywood Hills luxusvillái közötti távolságot. Amióta az eszét tudja, a fiatal magyar lány leghőbb vágya, hogy Kaliforniába költözzön, és színészként próbáljon szerencsét a film fővárosában.Noha Hollywood világa nem pont olyannak mutatkozik, mint amilyennek elképzelte, a szokásos intelmek, miszerint ott sincs kolbászból a kerítés, nem bizonyultak igaznak. Az ő megítélése szerint ugyanis nem létezik a világon jobb hely, mint Los Angeles. Egy sorsfordító találkozás során megismerkedik egy világhírű színésszel, neki köszönhetően pedig betekintést nyer a hollywoodi kulisszák mögé. Ahogy a kapcsolatuk mélyül, úgy tűnik, a lánynak fel kell áldoznia saját álmait a másik karrierjének az oltárán, és a józan észnek ellentmondó szabályok mentén lavírozva olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amelyekre a válaszok csupán elsőre tűnnek egyértelműnek: Meddig lehet szeretni valakit, aki kényszeresen titokban tartja a kapcsolatukat? Mit ér a siker, ha nem a saját nevéhez köthető? És mi van akkor, ha az önazonosság ára a magány? A regény amely útikönyvnek sem utolsó személyes hangú, könnyed stílusban mutatja be a lány útját az álmok városában, miközben felfedi Los Angelesnek azt az oldalát, amely ha egyszer megragadja az embert, nem ereszti többé.
VÖRÖSÖK SZÉKELYFÖLDÖN
15,27 € ÁFA-t tartalmazza
KETTEN INDULTAK
9,72 € ÁFA-t tartalmazza
HOLLYWOOD ÉS ÉN
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – REGÉNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,60 € ÁFA-t tartalmazza
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
HATALMI TÖREKVÉSEK ÉS POLITIKAI PLATFORMOK SZATMÁRBAN AZ 19051906-OS KORMÁNYZAT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
5,64 € ÁFA-t tartalmazza
PIERRE A LABIRINTUSNYOMOZÓ – AZ ELLOPOTT ÚTVESZTŐKŐ NYOMÁBAN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
22,28 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„HOLLYWOOD ÉS ÉN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.