SZÁMVETÉS – 60

Leírás

Laczó Zoltán Vince – saját önmeghatározása szerint – elsődlegesen zeneszerző, tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, darabjait rendszeresen előadják kitűnő előadók és együttesek, nemcsak Magyarországon, hanem időnként a világ egyéb tájain is.Pályája Győrből indult. Először jazz-előadóművészi végzettséget szerzett, tagja volta Rock Színház zenekarának, játszott szimfonikus zenekarban, jazz- és rockegyüttesekben, majd Németországban és Európa egyéb német nyelvterületein színházi muzsikusként dolgozott. Később természet- és oktatófilmek, valamint tévésorozatok zeneszerzője, tanított a veresegyházi és nagykőrösi zeneiskolában. 2004-től 2023-ig a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztőségének munkatársa volt. Komolyzenei művei mellett 1998 óta ír színházi kísérőzenéket, zenésjátékokat, melyek időről-időre feltűnnek a színházak műsorán.A kötetet a Sallai Évával való beszélgetése vezeti be, a közölt írásokat magánéleti és zenészi-zeneszerzői életének fontosabb eseményei ihlették, melyek időnként szórakoztatóak, időnként elgondolkodtatóak. Zeneszerzői pályájának gazdagságát a könyvben olvasható kritikák is alátámasztják, kiegészítve a kotta és hanghordozó formában megjelent publikációk listájával, amelyet színes képválogatás is kiegészít.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,35 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BAGOLYFIÓKA KREATÍV FOGLALKOZTATÓ FÜZET – A HÓKUCKÓ TITKA

raktáron

2,77 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KID PLUSZ MÉDIA

MAGYAR TERMINOLÓGIASTRATÉGIA – TERVEK ÉS MEGVALÓSÍTHATÓSÁG

raktáron

13,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÓRIS ÁGOTA[SZERK.]

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

GYÖNYÖR ÉS FÁJDALOM

raktáron

16,59 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

L. J. SHEN

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

FLAMINGÓK – KEDVENCEINK MATRICÁSFÜZETE

raktáron

3,68 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÁMVETÉS – 60” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5