PONTOZÓ

Győrffy Ákos bevezetője: Egy balatoni strandon, több fekvésben olvastam el Pál Sándor Attila kéziratát. A lapokra naptej, olvadt fagylalt csorgott, egy-két lapot meg is rágott a kisebbik fiam. Gyerekzsivaj, szél, tágas horizont. Helyben is vagyunk. Ahogy egyre beljebb olvastam magam a versekbe, úgy merültem vissza a gyerekkoromba. Mert aki ezekben a versekben beszél, az főként a gyerekkorról beszél, a gyerekkoráról, a legfontosabb évekről. A gyerekkor varázslatos tereit járják be a versek, és közben nyoma sincs semmiféle nosztalgiának vagy túlzott érzelmességnek. Semmi bizonytalanság, semmi innen-onnan kölcsönvett hang, Pál Sándor Attila máris a saját nyelvén, a saját karakteres hangján szólal meg. Versei egyenként is erősek, emlékezetesek, kötetbe rendezve pedig egy egészen kivételes panorámát tárnak az olvasó elé. Egy olyan panorámát, amely a mélyben összemosódik a saját emlékképeinkkel. Erre a finom összemosásra csak a költészet képes, az olyan magával ragadó költészet, mint amilyen Pál Sándor Attiláé. A Pontozó emlékezetes első kötet, egy rokonszenvesen szelíd, de annál határozottabb belépő a magyar irodalomba.